2025

Az átalakulások éve

Az, hogy pont most írom meg az első substack bejegyzésemet (hírlevelemet? Nem tudom, én még a blog.hu-n nőttem fel, ott olyan egyértelmű volt) egy hirtelen elhatározás eredménye, de mégsem véletlen. 2025 sok változást hozott, azt hiszem én is sokat változtam. Ezzel pedig érdemes számot vetni.

Azt írtam a címben, hogy ez az átalakulás éve volt. Legalább két területen jelentős változásokat hozott számomra az év, ami személyes transzformációhoz vezetett. Most ezekről fogok írni, bár nem személyes blogot szeretnék írni a jövőben, itt személyesebb hangvétel lesz, ugyanakkor bízom benne, hogy olyan dolgokról írok, amelyek tudnak tanulsággal szolgálni másoknak is, és mégiscsak illik ez a műfaj az év végéhez.

Kilépésem a magyar baloldalból

Idén tavasszal kiléptem a Szikra Mozgalomból, de ennél tágabb értelemben is abból a közegből, amit magyar baloldalnak neveznek. Nem volt könnyű, nem volt azonnali felszabadulás, valójában hónapokig tartott feldolgozni és megemészteni mindazt, ami az elmúlt években történt velem. Kevesen kérdezték meg, hogyan érzem magam, kevesen nyújtottak kezet, sokan, akiket barátaimnak tekintettem, csendben maradtak. Annál többen szidtak és gúnyoltak, emberek, akikért sokat dolgoztam évekig, kitagadtak. Kávéházi népség.

A magyar baloldal lényegében nem létezik, mint politikai cselekvő semmiképpen sem. Ami van, az egy szűk szubkultúra, saját, törzsi szokásokkal, kódrendszerekkel, szóhasználattal. Szektás elemek mindenhol. Amikor a 2018-as választások után elindult a saját intellektuális útkeresésem, és rájöttem, hogy ami az igazán baj a világgal, az a kapitalizmus logikájából fakad, évekig próbáltam beilleszkedni a magyar baloldalba, nem csak a Szikra Mozgalmon belül. Sokat tettem érte. Volt egy utólag nagyon naivnak értékelhető elképzelésem arról, hogy „mi itt a baloldalon egy nagy mozgalom részei vagyunk, mi egyet gondolunk a világról”, ezért úgy éreztem, a legfontosabb feladatom, hogy bebizonyítsam, méltó vagyok arra, hogy ennek az elképzelt nagy mozgalomnak hasznos tagja legyek. Ez valójában csak rengeteg önkorlátozáshoz vezetett, saját gondolataim cenzúrázásához, mert rettegtem attól, hogy nem mindent az éppen aktuális kánon szerint gondolok. Féltem tőle, hogy nem „megfelelően gondolkodom”, és hogy nekem kell bizonyítanom a baloldaliságom helyességét. Ezt a fajta gondolkodást pedig a magyar baloldali közeg nem, hogy enyhíti, de egyenesen bátorítja, ez az üzemanyaga. Nem bátorító és inspiratív, hanem korlátozó.

Mert amit a legtöbbször ettől a közegtől kaptam, az a kezdetektől igazán csak a gyanakvás, a moralizálás és a számonkérés volt. Persze nem mindenkitől. A Szikra maga is egy nagyon fontos politikai projekt volt, próbálkozás egy cselekvő, reálpolitikai alapokon működő baloldalra. Ismertem meg remek embereket, akik a barátaim lettek, akik inspirálnak a mai napig. Jellemzően már ők sem tagjai sem a Szikrának, sem a magyar baloldalnak.

Amikor a nyári hónapokban elvégeztem a gyász folyamatot ezzel a kilépéssel kapcsolatban, szerettem volna részletesen írni arról, hogy miért nincs és nem is lesz sikeres magyar baloldal, hogy a magyar baloldali közeg saját maga legnagyobb ellensége. Valójában ekkor akartam elindítani ezt a substack oldalt, ez lett volna az első bejegyzés. Még jegyzeteim is vannak hozzá. Ez viszont már nem érdekel, magam elvégeztem a munkát vele, a baloldalban ragadtak számára pedig valószínűleg úgyis mindegy.

Leader Kills dalszövegét azért itt hagyom, amivel az a bejegyzés kezdődött volna, és ami szerintem a létező magyar baloldal himnusza lenne, illusztrálva a befelé forduló, szektás komfortzónán kimozdulni nem tudó, sikertől rettegő jellegét:

Gyere ide bánat
Téged most már
Ismerlek, átölellek
Valami hiányzik, mit bennem hagytál
Úgy szeretlek, el ne engedj

Új élet

Lefogytam. Ez a világ legnagyobb kliséje, még jó, hogy nem január elsején írom meg ezt, mert ott aztán mindenki ezt fogadja meg. De ez nekem sokkal többet jelentett a testsúlyomnál. Nagyjából egy időben azzal, hogy elvégeztem a gyászmunkát a baloldalból való kilépéssel, hogy felszabadultam a nyomás alól, amit ez a közeg rám rakott, eldöntöttem, hogy meg kell változtatnom az életmódomat. Valószínűleg nem véletlen az összefüggés. Felszabadultam az alól, hogy állandóan másoknak, sőt, nekem rosszat akaróknak bizonygassam magam. A testsúlyommal kapcsolatban évtizedek óta küzdelmet folytattam, az elmúlt nagyjából öt évben, a COVID első betörése óta fehér zászlóval vonultam a csatába. Feladtam azt a reményt, hogy irányíthatom testem olyan szinten, hogy az hogyan nézzen ki, és mennyire legyen egészséges. Szörnyű, tarthatatlan gondolatok, mégis évekre csapdába tudtak ejteni, és tudom, hogy ezzel sokan vannak így.

Végül tavasz végén eldöntöttem, hogy ez nem mehet tovább. Nem kellett a döntéshez semmi különös, csak ez: a saját elhatározásom. Az, hogy elhittem, nem mások kontrollja van felettem, nem vagyok cselekvőképtelen, minden eszközöm adott ahhoz, hogy elérjem a céljaimat. Elmentem egy dietetikushoz (innen is mindenkinek ajánlom Karolinát!), betartottam a javaslatait, elkezdtem rendszeresen edzeni és sportolni. Mindez sokkal többet adott, mint amit a mérleg mutat, bár az azóta elhagyott 21 kiló is egy szép szám. De, amit valójában kaptam, az a kontroll, az ágencia visszaszerzése saját magam feleltt! Ez talán a legnagyobb változás mind közül. Nagyon sokáig volt rajtam a tanult tehetetlenség bilincse, nem hittem abban, hogy jobb helyzeteket, jobb életet tudok teremteni magamnak saját cselekvéseimen keresztül. Ha megkérdeztek volna, valószínűleg hazudok erről, de mélyen nem hittem benne. Emiatt halogattam évekig, hogy elkezdjem a fotós vállalkozásomat (amúgy azt is elkezdtem 2025-ben), hogy újra tanuljak valamit, ami érdekel, hogy továbblépjek a saját árnyékomon. Végül még egyetemista is lettem újra, szeptembertől szociálpolitikát hallgatok az ELTE-n.

Az, hogy lógnak rajtam a régi ruháim, persze egy szép eredmény, de amit igazán kaptam saját magamtól, az valóban egy új élet. Kilóktól függetlenül! És ezért érdemes csinálni!

Mi jön most?

Hosszú évek óta szeretnék szociálpolitikát tanulni, mert nagyon érdekel, hogyan működnek és hogyan működhetnének jobban a jóléti rendszereink. Hogy ne csak szlogeneket tudjak elmondani, hanem szakpolitikákat is elmagyarázni. Így kezdtem el szeptemberben az ELTE-n a szociálpolitika mesterszakot, amit többé-kevésbé tényleg élvezek is. Valójában erről szeretném majd, ha szólna ez a substack oldal. Szeretnék tartalmakat készíteni a jóléti államiság aspektusairól, szektorairól, aktuális dilemmáiról, irányairól. Hogy miként tudunk igazságos és szolidáris társadalmakat működtetni.

Az önfejlesztés része azonban az is, hogy sokkal elnézőbb vagyok magammal. Érdekes módon minél sikeresebb lettem abban, hogy cselekedjen a céljaim elérése érdekében, annál kevésbé haragszom magamra a kudarcot és a hibák kapcsán. A fotós vállalkozásomba nem tettem annyi energiát, mint szerettem volna, de nem gond. Tudok tenni a jövőben, és így is sok szép projektet tudtam csinálni. Már fél éve tervezgetem a substack oldal elindítását, voltak videós ötleteim is, de nem gond, hogy nem volt időm megcsinálni. Megcsinálom őket a jövőben. Ezt a bejegyzést pedig megírom úgy is, hogy egyáltalán nem ilyet terveztem elsőre írni. Nem hagyom, hogy a tökéletességre való törekvés az útjába álljon annak, hogy jó dolgokat csináljak.

Kívánok mindenkinek olyan 2026-ot, ahol fel tudja fedezni, hogy legyen bármilyen is a világ, más emberek, a kapitalizmus, stb… akkor is óriási ereje van a saját cselekvésnek, a magunkért való felelősségvállalásnak!